16 óra után hangposta fogadja az Önök hívásait.

A program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával az eMagyarország Program keretében valósult meg.
Jogosítvánnyal kapcsolatos tudnivalók
Vezetői engedélyt olyan személy kaphat, akinek a szokásos tartózkodási helye Magyarországon van, vagy a jogosítvány kiadása előtt legalább hat hónapig itt tartózkodott. Jogosítványt az kaphat, aki
- betöltötte a szükséges életkort,
- rendelkezik alapfokú iskolai végzettséggel,
- letette a KRESZ, műszaki, rutin, és forgalmi vizsgát,
- elvégezte az elsősegélynyújtó tanfolyamot,
- járművezetésre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmas,
- egészségileg megfelel,
- pályaalkalmassági feltételeknek megfelel.
A vezetői engedélyek fajtái:
- vezetői engedély,
- ideiglenes vezetői engedély,
- nemzetközi vezetői engedély.
Járművezetésre jogosít fel továbbá:
a lejárt jogosítvány, az újra vonatkozó kérelmet igazoló nyomtatvánnyal együtt 60 napig, esetleges külföldi jogosítvány Magyarországon elvesztését igazoló jegyzőkönyv, és külföldi hatóság ideiglenes igazolása együtt 30 napig, valamint a magyar igazolvány külföldön való elvesztése esetén a külföldi, vagy magyar hatóságnál tett bejelentésről szóló jegyzőkönyv 30 napig.
A vezetői engedély különböző kategóriákba sorolt járművek vezetésére jogosít.
• „A”: motorkerékpár
• „B”: személygépkocsi
• „C”: 3500 kg össztömeget meghaladó gépkocsi, és az ilyen gépkocsiból és pótkocsiból álló járműszerelvény
• „D”: autóbusz és autóbuszból és pótkocsiból álló járműszerelvény
• „E”: 750 kilogramm össztömeget meghaladó pótkocsiból álló járműszerelvény
A nemzetközi kategóriák mellett léteznek nemzeti kategóriák is. „K” kategóriával kerti traktort és lovas kocsit lehet vezetni, a „T” kategóriával ezeken kívül mezőgazdasági vontatóval és két nehéz pótkocsival, valamint pótkocsis lassú járművel is lehet közlekedni. Az „M” kategóriás jogosítvány a segédmotoros kerékpár vezetésére jogosít, trolibuszhoz a „TR”, villamoshoz a „V” kategória kell.
A vezetői engedélyben többféle kód létezik, külön lejárati határideje van az egyes kategóriáknak, és az okmány érvényességének.
Ideiglenes vezetői engedély:
Kérelemre adja ki az okmányiroda, ha a jogosítvány eltűnik, megsemmisül, megrongálódik, vagy a vezetői engedély kiállításáig ( a jártasság megszerzésének idejéig), vagy annak a számára, akit legfeljebb 6 hónapra tiltottak el valamely kategóriától, az eltiltástól mentes kategóriákra. Az ideiglenes jogosítvány csak belföldön érvényes.
A vezetői engedély érvényessége:
A vezetői engedély a kiállítástól számított 10 évig, 70 év felett határidő nélkül igazolja a személyazonosságot, de ez nem jelenti azt, hogy ennek birtokában vezethetünk.
· Az ideiglenes vezetői engedély hatvan napig érvényes,
· a vezetői engedély az orvosi vizsgálaton megállapított időpontig,
· a nemzetközi vezetői engedély a benne feltűntetett egészségi érvényességi ideig, de legfeljebb három évig,
· a nemzeti kategóriában –a „TR” és „V” kategória kivételével - a kiállítást követő tíz évig.
A közúti járművezetők egészségi alkalmasságáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet alapján az
1. alkalmassági csoportba tartozó járművezetők közül az, aki a
- 40. életévét nem töltötte be, 10 évenként;
- 40. évét betöltötte, de a 60. életévét még nem, 5 évenként;
- 60. életévét betöltötte, de a 70.-et még nem, 3 évenként;
- 70. életévét betöltötte, 2 évenként
köteles egészségügyi vizsgálaton megjelenni.
2. alkalmassági csoportba tartozó (közúti közlekedési szolgáltatásban dolgozók, megkülönböztetett jelzésű autót vezetők)
- 45. életévükig, 5 évenként
- 45. és 60. év között, 3 évenként;
- 60. életév felett, 2 évenként
kell egészségi alkalmassági vizsgálaton megjelenni.
Az első vezetői engedély kiadására, illetőleg az új kategória bejegyzésére, cserére, vagy pótlásra irányuló kérelmet az ügyfél lakóhelye, esetleg tartózkodási helye szerint illetékes okmányirodában, személyesen lehet benyújtani.
Elektronikusan is be lehet jelenteni a 2001. január 1-je után kiadott jogosítvány elvesztését, stb., és kezdeményezhető annak pótlása, valamint az adott kategória tekintetében lejárt jogosítvány cseréje, feltéve, ha az új alkalmassági érvényességi idő lejártának időpontja a csere alapjául szolgáló vezetői engedély 4.b) pontjában meghatározott érvényességi időn belül esik.
Az okmányiroda elektronikus kérelmet állít elő. A kérelem személyes előterjesztésekor fényképet készítenek.
Az ügyintézéshez szükséges okmányok:
Kezdő vezető esetén:
- kérelem, egészségügyi alkalmassági vélemény,
- illeték megfizetését igazoló irat,
Csere, új kategória esetén:
- előző vezetői engedély,
- egészségügyi alkalmassági,
- illetékmegfizetési igazolás,
Pótlás esetén:
- az elvesztésről, stb. szóló jegyzőkönyv,
- illetékmegfizetési igazolás,
PÁV kategória:
- csatolni kell a PÁV határozatot,
Külföldi vezetői engedély cseréje, honosítás:
- külföldi vezetői engedély, és annak hiteles fordítása,
- egészségügyi alkalmassági.
Az ügyintézés során fel kell mutatni:
· személyazonosításra alkalmas okmány,
· lakcímigazolvány,
· külföldi esetén a szokásos tartózkodási hely országát igazoló okmány,
· új, kezdő vezetői engedély kiadása, új kategória megszerzése, honosítás esetén a közlekedési hatóság által kiállított vizsgalap, vizsgaigazolás.
A vezetői engedélyt postai úton kapjuk meg, vagy személyesen vehetjük át.
A lejárt okmányok érvényességi idejét cserével hosszabbítják meg, a lecserélt jogosítványt az okmányirodánál 8 napon belül le kell adni. Ha az egészségügyi alkalmassági lejár, szintén ki kell cseréltetni az engedélyt.
Az eljárás illetéke 4000 forint. A 62. évet betöltött kérelmező esetében, vagy 1 év érvényességi idő lejártát követően az illeték 1500 forint.
Csekken kell befizetni az alábbi díjakat:
- ideiglenes vezetői engedélyért 2300 forintot
- nemzetközi vezetői engedélyért 2300 forint
- honosításért 6200 forintot.
A vezetői engedély cseréje illetékmentes, ha a csere a hatóság téves bejegyzésén alapul, vagy, ha az okmány gyártási hibás.