16 óra után hangposta fogadja az Önök hívásait.

A program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával az eMagyarország Program keretében valósult meg.
Válás
Gyermektartásdíj megelőlegezés
Ha a bíróság a tartásdíjat jogerős határozatban már megállapította és a tartásdíj behajtása átmenetileg lehetetlen, valamint a gyermeket gondozó szülő vagy más törvényes képviselő nem képes a gyermek számára szükséges tartást nyújtani, feltéve, hogy a gyermek családjában az egy főre eső jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a kétszeresét (ez 2015-ben 57 000 Ft), akkor gyámhivatal megelőlegezi a tartásdíjat.
Ha a gyermektartásdíj megelőlegezését jogerősen megállapítják, az a kérelem benyújtásától esedékes. A folyósítás időtartama legfeljebb három év, szükséges esetben ismételten elrendelhető. (1997. évi XXXI. törvény 22-24. §)
A megelőlegezés iránti kérelmet a helyi gyámhivatalhoz kell benyújtani, melyben nyilatkozni kell, hogy a megelőlegezés megállapítását kizáró ok nem áll fenn, és meg kell jelölni azokat az indokokat és tényeket, melyek miatt a kérelem megalapozott. Csatolni kell a tartásdíjat megállapító jogi határozatot, a gyermek tanulói jogviszonyának igazolását, a gyermektartásdíj behajtásának eredménytelenségét igazoló iratot, valamint a jogszabályban meghatározott tartalmú nyilatkozatot az igazolásokkal együtt.
Szerződés névátírása az energiaszolgáltatónál
Szolgáltatótól függ az eljárás menete, érdemes telefonon megérdeklődni.